Mottó; “Ha fáj, hogy nem vagyok ott, gondolj rám, a közösen eltöltött időre. De sose merülj el a fájdalmadban, mert nem éri meg. Élj, kicsim! Élj, hogy majd a végén azt mondhasd, minden pillanat megérte.”
Vallomás…
Képtelen vagyok, szavakba önteni mit érzek. Most, hogy itt van ő. Egyfolytában ostromolnak az érzelmek, órákig csak vigyorgok, mint valami zakkant, majd a sírás kerülget. Nem tudom mi ez az egész velem. Minden olyan váratlan, hirtelen történt, mintha egy álomból ébrednék. Vagy az is lehet, hogy most alszom és minden a képzelet szüleménye. Hiszen ő itt van és létezik, az én hercegem… olyan tökéletes és hihetetlen. Meglátom és halovány mosolyra húzódnak ajkaim, elnézem alakját. Hozzám képest oly magas, mégsem ijeszt vagy zavar, kifejezetten tetszik. Barna hajában tökéletes helyen vannak ujjaim, imádok beletúrni. Kezével szorosan tart, tudja, mit akar és nem fél kimutatni. Határozott és akaratos, ahogy magához húz, azt hinné, az ember vadul csókol.
Mégis finoman, puhán teszi, mintha attól tartana, hogy ott helyben elporladok. Óvatos, nem követelőző, ajkai alig súrolják az enyémet, fogása mégis arról árulkodik, hogy akar. Birtokol, de nem korlátoz, szabadon enged, hadd szárnyaljak, de elvárja, hogy visszatérjek. Erős egyéniség ellenére hagyja, hogy kínozzam, igazi kéjenc módjára viselkedik, vágytól rekedtes hangon suttog a fülembe, miközben várja, mit teszek vele. Csupa ellentét egész jelleme, nehéz eset… Sokszor szívesen megfojtanám egy kanál vízben, miközben oda vagyok érte. Mosolya sokat sejtető, ugyanakkor titkok millióit hordozza magában. Kiismerhetetlen, megfejthetetlen talány számomra, vadító a viselkedése. Kisugárzásából érződik a dominancia, képes kordában tartani zilált természetem, mintha ő lenne a rettegett kapitány, ki megzabolázza a tomboló, szeszélyes tengert. Folyton elakad a lélegzetem, lányos zavaromban vörös pír borítja arcom miatta. Arcát kémlelem és próbálok olvasni belőle, de ez lehetetlen. S a legfontosabbat hagytam a végére. Tökéletes, csillogó jégkék szemei, mikben egyetlen másodperc alatt képes vagyok elveszni. Ez nem amolyan gyermeteg imádatból fakadó érzés és nem is a fétis miatt. Rá pillantok, összeakad a tekintetünk és örvényként szippant magába. Azt mondják „szem a lélek tükre”, az övében megannyi érzelem és érzés bujkál, mind megfejtésre vár. Sosem láttam még ilyen árnyalatot azelőtt; gyönyörű, hűvös és játékos. Mikor először a szemeibe néztem valami nagyon furcsát éreztem, ami varázslatos, leírhatatlan és megfoghatatlan is egyben. Talán erre mondják, hogy „szerelem első látásra”? Egyetlen pillantás elég volt, hogy elrabolja a szívem. Már akkor menthetetlenül, egészen bele szerettem.
Nem hittem volna, hogy lehetek ennél szerelmesebb és mégis neki sikerült elérni ezt… Már egy órája, hogy elbúcsúztunk egymástól, még mindig érzem puha ajkait az enyémen. Keze nyomán azóta is forró a bőröm. Ő olyan más, különleges és nekem tökéletesnek tűnik. Nagy nehezen elmondtam a legféltettebb titkom, ami hatalmas nyomot hagyott a lelkemen. Most is fáj az emléke, de úgy érzem, ezt ő el tudja feledtetni velem. Világ életemben arra vágytam, hogy legyen mellettem egy olyan férfi, aki elfogad úgy, ahogy vagyok. Nem akarja bebizonyítani azt, hogy márpedig ’szép’ vagy ’gyönyörű’ vagyok. Helyette mást mondd, amivel levesz a lábamról. Nem tudom hogyan, de neki ez mind sikerült. Van az a hülye könyv, amiben a csaj azt mondja három dologban biztos… Ezt én is elmondhatom;
1., Megtaláltam a szőke hercegem. – már csak a ló hiányzik, de az is meglesz valamikor, azt hiszem –
2., Kész vagyok mindent megadni azért, hogy örökre mellette maradhassak. – Ebből adódóan a legfontosabb dolog… –
3., Őrülten és visszavonhatatlanul beleszerettem.
Durván egy hónap alatt elérte, amit még senki azelőtt. Az őrületbe kerget, sokszor megtudnám fojtani egy kanál vízben, ilyenkor eljátszom a sértődöttet, ami persze nem hatja meg. Tisztában vagyok vele, hogy tetszik neki, mikor ezt csinálom. Ilyenkor mindig mondd vagy csinál valami olyat, amitől ott helyben el tudnék olvadni. Értelmes, okos, megbízható, határozott ugyanakkor makacs, akaratos és néha parancsolgató. A hibái ellenére is kedvelem. Sőt azokat a tulajdonságait is szeretem, amit amúgy nem preferálok. Hogy is van az a mondás? A külső megfog, a belső megtart. Valahogy így történt velem is, hiszen nyílt titok, hogy a kék szemek a gyengéim. Már az első pillanatban, mikor belenéztem megbabonázott a jégkék szemeivel, a lélegzetem is benn ragadt egy időre. Tekintete fürkésző, mintha a vesémbe látna, minden apró rezdülésemet figyelemmel kísérte. Miközben én azon kaptam magam, hogy képtelen vagyok sokáig szemeibe nézni, zavarba ejtett a pillantása. Másik ilyen gyengeségem a szőkésbarna haj, persze neki is az van. Mikor tarkója mentén felvezetem ujjaimat és a hajába túrok az leírhatatlanul jó érzés, mintha a kezem megtalálta volna a számára ideális helyet. Ha magas sarkút veszek fel, – márpedig állandóan abban mászkálok – tökéletes, mert nem kell ágaskodnom azért, hogy felérjem őt. Magam sem tudom, hogy jutottunk el odáig, hogy a harmadik randin nála aludtam. De nem bánom, hiszen minden úgy történt, ahogyan lennie kell és semmit sem tudunk elkapkodni. Miatta megnyílt előttem egy új világ, amire tudat alatt mindig is vágytam. Eszméletlen szexi látványt nyújtott, ahogy az ágyhoz kötözött kezekkel erőlködött, izmai megfeszültek, miközben halkan könyörgött és meg-megrándult a teste érintésem nyomán. Éjjel mellette elaludni, hogy ölel és reggel felébredni, nézni az arcvonásait, csodálatos érzés. Úgy szeretném, ha minden napom ilyen lenne, vele lenni vagy csak mellette. Remélem minket egymásnak szánt a sors és nem csak ideig-óráig. Tudom, hogy nehéz lesz, ha együtt maradunk, de én ezt akarom, erre vágyom, mert szeretem. Akaratom ellenére szerelmes lettem belé. Mikor együtt vagyunk minden jó, mégis néha tartok tőle, ez csak egy álom és bármelyik pillanatban felébredhetek.
Ahogy ezeket a sorokat írom, minden megváltozik körülöttem. Látásom elhomályosul, tehetetlenül dőlök le a székről, mintha nem lennék ura a testemnek. Forog velem a föld, hányinger fog el. Szemeimet összeszorítom és csak, azért imádkozok, hogy legyen vége ennek az egésznek. Már hallanom kellett volna a fejem koppanását a padlón, a fájdalmat, ami az ütődéssel jár, de egyik sem jelentkezett. Éreztem a friss szellőt, édes illat kúszott az orromba. Teljesen ledermedtem, ujjaim valami hideget markoltak. Szemeimet kinyitva páratlan látvány tárult elém, a nap fénye megcsillant a víz hullámain. Egy híd korlátján ültem, lábaim a semmibe lógtak, az egyik zsebemből egy papírköteg lógott ki. A lehető legóvatosabban előhalásztam, széthajtogattam és olvasni kezdtem. A kezemben tartottam egy könyvből kitépett oldalakat, de ez az volt, amit néhány perccel ezelőtt papírra vetettem. Kezdtem elveszíteni a fonalat, a második lap végére egy cetli volt ragasztva, barátnőm kézírásával. „Ez nem a valóság, ne ragadj benne vagy összeomlik az életed!” – szerepelt rajta a jó tanács.
Egy másik papírba rejtve két képet találtam, a legelsőn egy számomra ismeretlennek tűnő férfi szerepelt, de ahogy ránéztem hevesebben ütemre váltott a szívverésem. A hátoldalán csak egy név szerepelt; „William”. A következő már egy közös volt, amin boldogan vigyorgunk egymást ölelve. Ezt megfordítva újabb fotóra bukkantam, de ez egy ultrahang felvételt mutatott. Görcsösen szorítottam a maradék két lapot, a látleletből egyértelműen kiderült, hogy elvesztettem a magzatot egy autóbaleset következtében. Az emlékek megrohantak, mintha most ébredtem volna egy álomból. Az utolsó kórházi jelentést remegő kezekkel olvastam, miközben arcomon könnyek milliói záporoztak végig. Ugyanaz a baleset, de a diagnózis mást mutatott.
– – Meghalt – suttogtam magamnak.
A madarak boldogan csicseregtek, a tavaszi szellő játszott a hajammal. Minden üde és friss volt, kivéve engem. Összetörten zokogtam a korláton ülve, miközben a valóság kíméletlenül csapott arcon. A következő pillanatban semmit sem éreztem, csak zuhantam lefelé, minden túlságosan elevennek és világosnak tűnt. Az emlékek okozta fájdalommal képtelen voltam megbirkózni, nem akartam tovább harcolni.
Egy végső pillantást vetettem a mélységre, utolsó emlékképem a hullámok voltak. Az a tökéletes vízkék szín, ami körül ölelt, most már végleg…
