Soha be nem járt utak

Kimondatlan ígéretek hálóját szőjük, mintha félnék a jövőtől. A szavak súlya elveszik a homályban, létezése örök káprázat. Hallgatásunk erősebb, mint a szívünk zaja.

“Hiszünk a mámorító jövőben, ami évről évre távolabb kerül tőlünk. Ma sem sikerült elérnünk, de sebaj, majd holnap gyorsabban futunk utána, messzebbre nyújtjuk a kezünket, és akkor majd egyszer, talán, tovább küzdünk hát, evezzünk az ár ellen és sodródjunk napról napra a tegnap felé.” – F. S. Fitzgerald


Mondd jól van ez így? Az eszünkre hallgatunk és megyünk az úton előre. Akár a fogathajtó lovak, kiknek a szemét eltakarják, hogy ne tudjanak oldalra nézni. Mi is ilyenek vagyunk. Elmegyünk a lehetőségek mellett, halogatjuk őket. S így a tegnapban maradunk a jövő helyett. Mert az könnyebb, egyszerűbb.
Emlékszem azt mondtad ezért jársz össze az exeddel, mert kényelmes. Ahogy arra is, mikor negyed órán keresztül beszéltünk arról mennyire értelmetlenek a szexre épülő kapcsolatok. Akkor hogy is van ez? Vicces, azt hinné az ember lánya, hogy a harmadik X-en túl a férfiak is megkomolyodnak. Rád ez egyáltalán nem igaz. Az összes harmincas férfit szépen kérem; Ne kövezzetek meg az általánosításért! Min tudjuk a kivételek erősítik a szabályokat, talán te is ilyen vagy. Nagy szavak, tettek nélkül. Kézzel fogható volt köztünk a kölcsönös vonzalom, szikrák pattogtak mikor egymáshoz értünk. Azt mondtad szeretsz velem beszélgetni, mert sok mindenhez értek. Az ismerőseink mind azt ecsetelték milyen szép pár lennénk, mennyire összeillünk. Mégsem lett belőle semmi az ég világon.
Elmentünk a lehetőségek mellett, anélkül, hogy a másik útra pillantottunk volna. Az egyenes út az egyszerűbb, könnyebb és persze kényelmesebb.
Mégis szerintem sokszor a nehezebb út a jobb, mert az olyan tájakra visz, mint előtte semmi más. Az egyszerű nekem túl unalmas. Bonyolult vagyok és nem bánom. Ahogy azt sem, hogy elmentünk a közös utunk mellett. Te a tegnapban létezel, míg én haladok a jövő felé, a boldogságom felé…

Kép forrása: Pinterest

Gyávaságod komédiája

Gyávaságod komédiája

mögöttünk a múlt
lassan daloló kietlen út
ködös homályba vész újra
az is mi lehettünk volna
megkaparintottad így el is vetted
mit is? arról fogalmam sincsen.
megrekedtél az első szinten!
azt hitted ismersz, s láttál mindent
ez nem a tévedések vígjátéka
s hiányzik belőle a komédia.
egy apró darabot mutattam neked
s te láttad az egészet
legalábbis úgy gondoltad…
igazán semmit se adtam.
megfutamodtál akárcsak
ijedt nyúl, ki elszalad.
s én Ózban képzeltem magam
buta madárijesztő körülöttem,
szívtelen bádogember mögöttem
és a gyáva oroszlán mellettem…
Ó várj! Most jön a csattanó része
Ez mind te vagy egy személyben!

Már nem fáj

Már nem fáj

már nem fáj
a létezés csendje
az elmúlás hangja
a vágy csodája
s az a perzselő szerelem
mivel egykoron szerettelek.
minap láttam a képed
s boldogan fogadtam
magát a tudatot
mi csak halkan suttogott
semmi sem vagy már
szépséges emlék csupán!

Amikor esik… II.

Amikor esik
rád gondolok szüntelen.
Csepegnek a cseppek
mototon zaj hallatszik
kitölti elmém, eltakar
mintha nem lenne holnap
s a hiány se fájna.
Mert bennem élsz te magad.
Csúfolod a szerelmest
azt a mulandó érzelmet.
Várjunk csak egy percet!
Hiszen ez örök szívemben.
Bocsánat helyesbítek
sallang, elavult, értéktelen.
Manapság ezt mondják.
Mit ér a szív ha múló örömet lát?
S a gaz ember ki elhiteti ez?
Nincs már holtodiglan
csalás, ámítás és boldogtalan…
Fáj a magány? Hát legyen!
Magamutogató halott kisdeded
felsír, üvölt, egyre retteg
nincs jövője, se élete
akarattalan, akár szerelmed…