elmegyünk egymás mellett,
mintha nem számítana a holnap,
s tegnap meg sem történt volna.
a “MI” talán sosem lézetett.
egyszerű ábránd, képzelet.
szerettelek, szerelemmel,
örökké lobogó lánggal.
most egyre homályosabb.
carpe diem más se számít,
minden egyéb csak sántít.
talán egy másik életben újra…
de nem! ott se, mi soha!
s soha ne mondjad
azt a szót: soha!
Törött egész
– megtört de nem gyenge
húsomba vág ezernyi szilánk
– egyre csak fél, de még remélne
szétszakadt rég a pohár
– hisz a jóban, boldog órában
s közben eltörött a cérna
– hiszékeny bolond lányka
végzetem hajt egy felé
– szeretne csak mélyen szeretni
piruettnek vége, elcsendesült a dal
– hiányzik a szőke lovagja, ki elviszi
s belül ordibál, üvölt a néma zaj
– ezért imádkozik magában
tombol, rombol s érzem közel a vég
– hadd jöjjön az ő vágyálma
elrabol, kitaszít, kínoz s végül megölet
– még csillagokat s fényes jövőt remél
ilyen ocsmány nekem ez a szerelem
– szerelmes perceket, az élet édes ízét…