Mottó: “Megtanultam, hogy a vihar nem mindig csak mostoha idő, és egy tűz valami újnak a kezdetét jelentheti. Kiderült, hogy a szürkének sokkal több árnyalata létezik a világon, mint amennyiről valaha is tudtam. Megtudtam, hogy olykor az a legnagyobb bátorság, ha félünk valamitől, mégis továbbhaladunk. Végezetül megtanultam, hogy az élet valójában nem kudarcokról és sikerekről szól, hanem arról, hogy jelen legyünk abban a pillanatban, amikor nagy dolgok történnek, amikor minden megváltozik, önmagunkat is beleértve.” – Cynthia Hand
Gyönyörű reggelre virradt, odakint madarak csicseregtek, édes dalukkal köszöntve a napot. A fény beszűrődött a redőny hézagjain át, jelezve jöttét a meleget sugárzó fénygolyónak. Kathy fáradtan felült az ágyban, álmos szemeit dörzsölte. Kezeit felemelve nyújtózkodott, nyávogó hangok kíséretében. Tudta valami különleges fog vele történni, érezte a zsigereiben. Kikelve ágyából mosolyogva indult mosakodni, tükörben elnézegette nyúzott arcát, mit sikeresen elfeküdt. Halk sóhaj kíséretében dolga végeztével vissza somfordált kis zugába. Imádta a szobáját, a lila falak mindig boldogsággal töltötték el, jobb kedvre derítették. Elrévedt a kedvenc helyét ábrázoló képen.
– Egyszer eljutok Párizsba – suttogta magának. Ez egy álom volt számára és egyben ígéret is. Telefonja csörgése rántotta vissza a valóságba, ágyra vetődött a készülék után, hogy leállítsa az ébresztőt. Sikeres akrobatikai mutatványt követően szekrénye előtt tépelődött mit vegyen fel. Hosszas elmélkedés után a szokásos fekete kollekció mellett döntött. Késésben volt, így a reggelire nem maradt ideje, magába szippantotta a fürdőszoba és a sminkelés örömei. Táskájába bedobálta a szükséges kellékeket, az ajtót bezárva rohant, hogy elérje a buszát. Egyik ülésre telepedve fújta ki fáradalmait, miközben magát ostorozta, amiért nem figyelte eléggé az idő múlását. Harminc percnyi zötykölődés után végre beért az irodába, ahol neki láthatott a munkának. Dél tájékán hasa korgására lett figyelmes, szűnni nem akaró hang hallatszott. Beletörődően engedett szervezetének, ebédszünetet tartva. Az étkezést követően folytatta titkárnői teendőit. Négy óra körül egy telefonhívást kap főnökétől, hogy nézze meg helyette minden rendben van-e az istállóban. A nő mérges lett, mert minden egyes alkalommal ezt játssza vele a férfi. A munkaideje délután négyig tartana, de a telefonhívással eléri, hogy ez meghaladja sokszor a hat órát is. Retiküljét magához véve indul a kért helyre. Végig megy a hatalmas folyosón, az ajtón ki, elé terül az istálló, miben durván harminc ló él. Már több mint egy éve dolgozik itt, mégis minden alkalommal elcsodálkozik a fa építményen. Beérve a karámokhoz nagyot szippant a levegőbe, miben keveredik a lovak jellegzetes illata, az abrakkal, szénával és a bőrszerszámokkal. Imádta ezt a helyet, hiszen gyermekkori szerelem fűzte ezekhez az állatokhoz. A karámokba be-benézett minden a helyén van-e, hátul köszönt egy pár trénernek, ellenőrizte a szerszámokat. Éppen túrázni vittek egy csoportot, így voltak hiányosságok a felszereléseknél. Kifelé menet megállt a kedvencénél, Démon egy fekete, fríz csődör. Tudta milyen nehézeset az állat, így hozott magával egy szál répát, amivel le tudta kenyerezni. Míg az a zöldséget rágcsálta ő megtudta simogatni, ilyenkor képtelen volt elhinni a szóbeszédet, miszerint kedvence egy vadállat. Pedig nem egyszer látta, hogy rúgkapált, mikor valamelyik hozzá nem értő lovász akarta felnyergelni…. Dolga végeztével épp a főnökének jelentett, mikor megpillantott egy idegent, ki vele szemben állt meg.
– Katherine – hallatszott a férfi hangja, mire a nő összerezzent.
– Visszahívlak – hadarta főnökének, majd letette a telefont és megindult, hogy gyorsan elmehessen az ismeretlen mellett. De az megfogta a csuklóját, szorosan tartva.
– Engedjen el, kérem! Nem ismerem magát – próbált kibújni a szorításból, reménytelenül. Kérlelőn néz a szürkés-kék szempárba, mi rabul ejtette.
– Emlékezz! – parancsolt rá, majd elengedte és el is tűnt.
– Mégis mire? – tette fel a kérdést, de csak magának. Gyorsan visszahívta főnökét, beadott neki egy mesét arról, hogy az egyik munkás kérdezősködött. Elmondta a maradék információt, majd elindult a buszra, de nem figyelt eléggé, így egy olyanra szállt fel, ami messzebb áll csak meg. De már nem érdekelte, elveszett gondolataiban. A járműről leszállva vette csak észre, hogy megállt a levegő, a madarak elhallgattak, még a szél sem fújt. A férfi szavain járt az esze. Mégis mire kellene emlékeznie, hiszen nem ismerte. Mégis furcsállta, hogy a teljes nevén szólította, mindenkinek Kathy-ként mutatkozik be. Édesanyja után nevezték el Katherine-nek, de mióta az eszét tudja Kathy-nek hívták. Emlékezz! Egy évvel ezelőtt volt egy autóbalesete, belément egy másik gépjármű, akkor kórházba került. Agyrázkódást szenvedett, ami enyhefokú emlékezetkieséssel járt, de az csak egy hétig tartott. Viszont azóta nem hajlandó vezetni, inkább buszozik. Egy erős dörgés rántja vissza a valóságba, mellette lépésben halad egy kocsi, ahogy odapillant látja, a férfit az istállóból. A nő megtorpan, mire az autó elindul egyedül hagyva őt. Az nap éppen telefonált, valakivel veszekedett a kihangosítón keresztül, mikor egy durranás, majd sötétség fogadta. Vajon kivel beszélt telefonon? Ezen járt az agya, miközben gyorsan szedte csizmába bújtatott lábait. Mobilját előhalászta és elkezdett kutakodni benne, visszavezetve egy évvel ezelőttre. Többször próbálta ezt megtenni, de egy hónappal a baleset előtti időpontnál mindig megakadt és sírásban tört ki. Most erőt vett magán, alsó ajkába harapva próbálta visszatartani kusza érzéseit. Talált egy számot, a tulajdonosával beszélt akkor, a karakterek nagy részét megjegyezve az üzenetek között keresgélt tovább. Ugyanattól a telefonszámtól több üzenet érkezett, hol romantikus, hol határozottabb hangvételű, de a legtöbb erotikus tartalmú. Hatalmas levegőt véve elteszi a telefonját, a mennydörgés sokszorozódik. Ahogy befordul az utcába, elsötétül s leszakad az ég, nyári záporként hullt alá a monszuneső. Egy másodperc alatt csuromvizessé vált a nő. Háza előtt azt az autót látta, ahogy közeledett az otthona felé a férfi kiszállt. Nem törődve az esővel a nő elé sietett, egy lépésnyire álltak meg egymástól.
– Te voltál az, igaz? – kérdezi vizes haja alól rá meredve. Könnyei nem látszódtak az esőtől, a férfi mégis észre vette és letörölte azokat.
– Gyere, menjünk be, nehogy megfázz – ujjait összekulcsolta a lányéval és bevezette a házába. Nem tudta hogyan jutottak be, hiszen kulcsát nem vette elő. Az ajtó hangos csapódással záródott mögöttük. A férfi egyetlen szó nélkül birtokba vette a nő ajkait és elkezdte vetkőztetni. Az előszobában ledobták vizes ruháikat, nappaliban megszabadultak fehérneműiktől. Heves csókcsatájuk közepette a férfi felemelte, mire a lány csípőjénél összekulcsolva lábait kapaszkodott belé. Így tették meg a rövidtávot a hálószobáig, ahol óvatosan az ágyra helyezte és fölé magasodott egész testével. A férfi egy határozott mozdulattal a nő feje fölé helyezte kezeit, közben valahonnan elővett egy kötelet. Csuklójánál fogva az ágyhoz kötötte.
– Az enyém vagy Katherine – suttogja vágytól rekedtes hangon az említett fülébe. Újra elveszett az ellenállhatatlan viharkék szemekben, amik mást sem akartak csak tombolni…
