Tudod csak szerettem volna hinni,
bízni és igazán szeretni!
egy csepp boldogságért feláldoznám mindenem
csak ha tudnám még igaz lehet!
mi is? az álmom… nem! tévedek…
a közös álmunk egy elképzelt élet
mi romlott így el? félsz? s alig lélegzel…
beszív s kifúj csak ennyi kell!
nem érted mit érzek…
mű szavaid tökéletesek, de mit érnek?
kedves gesztus, örömteli pillanatok. már mind emlékek!
miért hagytad, hogy ez történjen?
mondanám: várj még! nyújtanám feléd kezem…
de már mindennek késő! jobb menekülni?
tényleg ezt akarod? nem hiszem el…
a könnyebb utat választod! de mire mész ezzel?
ha szerettél volna, ha bíztál valaha! most vége…
rossz döntést hoztál pedig egyet kéne: harcolni
küzdeni mindazért mi szép és jó volt egykoron!
de már nincs értelme! azt teszem amit te…
feladom! vége! kizárlak szívem rejtekéből! s most –
köszönöm mindazt mire ráébredhettem
megannyi hazugságot, forró éjszakát, boldog órát
s azt az első gyönyörű romantikus vacsorát! –
már nem könnyezem, belül éget az a keserédes ízed
az emlékek sokasága marja elmémet!
s tudom neked semmit se jelentettem…így már csak annyit mondok: Viszlát édes!