– Hello édes! Egy óra múlva? Igen persze! Szia – mosollyal az arcomon tettem le a telefont. Az életem tökéletesnek éreztem, mert itt van velem ő, aki megédesíti a mindennapjaimat.
– Anya, elmentem! – futok oda hozzá egy puszira, de megállít és végig mér.
– Újra vele találkozol? Ez lesz az ötödik randi? – kérdéseivel zavarba hozott, pír öntötte el az arcom, egyet bólintottam, mivel a torkomban gombóc képződött.
– Vigyázz magadra! – magához ölelt egy pillanatra, amit azonnal viszonoztam, majd elengedett és csinálta a dolgát.
Egy percre megálltam az ajtó előtt, mély levegőt vettem és kifújtam, nyugtáztam magamban már nem úgy nézek ki, mint egy rák. Magabiztosan lépkedtem a motorjához egy ragyogó mosoly keretében felém nyújtotta a bukósisakot.
– Szia – egy puszit nyomott az arcomra üdvözlés képen.
– Hova megyünk? – kérdeztem érdeklődve, ez az első alkalom, hogy nem beszéltünk meg semmit, így kicsit aggódtam.
– Majd meglátod, szállj fel.
A szél belekapott kilógó tincseimbe, a sebesség mámorító adrenalinnal párosult, derekába kapaszkodtam, fejem a hátának döntve.
– Miért jöttünk ide? – ültem le a pokrócra, amit kiterített az üres mező közepére. A lenyugvó nap narancssárgára színezte az égboltot, gyönyörű, páratlan látványt nyújtott.
– Egyszer azt mondtad hullócsillagokat szeretnél látni – mellém telepszik megvonva a vállát. Szemeim elkerekedtek és boldogságban úsztam. Alig akartam elhinni, emlékszik rá… Elfeküdtem a földön, követte a példámat órákon át beszélgettünk, ami csak eszünkbe jutott, megnevettetett minduntalan.
– Nézd, ott van egy! – mutattam ujjongva egy meteorra.
– Kívánj valamit – összeszorított szemekkel kívántam.
Fejemet mellkasára hajtottam, míg ő szorosan átkarolt meg ne fázzak. A perseidák lélegzetelállító látványt nyújtottak, megbabonázva figyeltem a csillagos égboltot. Ahányat csak láttam kívántam valamit, hátha valamennyi teljesül, hittem bennük, jobban, mint kellene.
– Köszönöm – suttogtam egyszer csak fáradt hangon.
– Mit? – nézett le rám, tetette, hogy nem érti, de csillogó szemei elárulták őt.
– Mindent – vigyorogtam, mire ő odahajolt és megcsókolt.
– Teljesül valamelyik kívánságod? – láttam rajta nehezen teszi fel a kérdést.
– Azt hiszem igen – mosolyogtam rá és visszacsókoltam, mire még jobban magához húzott.
Az ősz hamar beköszöntött színesbe öltöztetve a külvilágot, hideg időt és esőt hozva magával.
– Iskola után találkozunk? – kérdeztem egyik szünetben két apró csók között.
– Este érted megyek – válaszolta, majd egy szó nélkül faképnél hagyott. Kezdem azt hinni nem vagyok neki elég fontos, mint azt gondoltam. A mai nap nagyon különleges számomra, hiszen a születésnap minden embernek az. Még csak meg sem köszöntött egy szóval sem említette, egész nap aggodalommal vártam az estét. Mikor eljött az idő egy elnyűtt pólóban és mackónadrágban fogadtam, de rám parancsolt öltözzek át szép ruhába.
– Hova megyünk? – kérdeztem unottan egy hatalmas sóhajjal.
– Majd meglátod – az arcomra nyomott egy puszit és kinyitotta előttem a kocsi ajtaját.
– Hol van a motorod? – jelét adtam meglepődöttségemnek, már megszoktam, hogy mindenhova azzal megyünk.
– Majd később elmondom, szállj be – megvonta a vállát titokzatosan somolygott. Pufogva beültem, egész úton egy szót sem szóltam, inkább kifelé bámultam az ablakon.
– Muszáj hisztizned? – kérdezte kinyitva az ajtót előttem, de egyszerűen csak bólintottam, karomnál fogva magához húzott.
– Ne tedd! – szenvedélyesen megcsókolt, képtelen vagyok neki ellenállni. Kéz a kézben léptünk be az étterembe, megállás nélkül egy eldugott asztalhoz vezetett. Kérdő pillantásokkal néztem rá, míg helyet foglalt velem szemben, a háttérből lágy zene szólt gyertyákkal táncba kezdtek. Pingvinruhás pincér felvette a rendelésünk, mielőtt sietősen elrohant volna, csillogó pohárba pezsgőt töltött.
– Boldog születésnapot! Ez az este csak a tiedé – mosolygott koccintásra emelve italát. Teljesen elérzékenyültem, nem felejtette el, próbáltam vissza tartani feltörni készülő könnyeimet. Teraszon lassú táncba kezdtünk, néha-néha megpörgetett óvatosan, majd magához húzott újra. Vállaiba kapaszkodva lépdeltem egyik lábamról a másikra, fejem mellkasára döntöttem.
– Köszönöm – suttogtam, majd megcsókoltam édes ajkait.
Az őszi levelek apránként mind lehullottak ürességet hagyva maguk után, míg az én szívemben tombolt a lángsugarú nyár. Minden egyes nap jobban vonzódtam hozzá és hirtelen azon kaptam magam beleszerettem.
– Szia! – ahogy kinyitottam az ajtót karjaiba borultam, elhúzódott, hogy szemembe nézhessen.
– Mi a baj? Mi történt? – kérdezősködött, de egyetlen szó sem jött ki a torkomon, csak sírtam hangtalanul. Miután vörösre könnyeztem szemeimet fáradtan feküdtem a mellkasán, miközben ő a hátamat simogatta.
– Jobban vagy? – kérdezte, mire egy bólintás után még jobban hozzá bújtam, együtt feküdtünk az ágyban. Másnap reggel feldagadt szemekkel ébredtem, mellettem mozgolódott valaki, ahogy kinyitottam szemhéjam mosolygós arca fogadott.
– Jó reggelt gyönyörűm – apró puszival köszöntött. Hiába a vérvörös szemek, csapzott haj ő még így is szépnek talál, ilyet senki iránt sem éreztem.
– Neked is – dünnyögtem fáradtan, inkább befészkeltem magam még jobban a melegágyba.
– Hoztam neked kávét – erre felfigyeltem és felfelé húzódott a szám sarka, felültem és rá meredtem.
– Szeretlek – suttogtam alig hallhatóan.
– Én is szeretlek nagyon – válaszolta, majd szenvedélyesen megcsókolt. Végre boldognak érezem magam, az életem tökéletes, mert ő hozzám tartozik és ennél jobb dolog nem is érhetne. Mindig mellettem van, bármi történjék, tudom szeret és én is őt mindennél jobban.
A hűvös ősz hamar havas télbe váltott a természet felöltötte fehér ruháját, királynői pompában tündökölt. Kint tombolt a farkasordító hideg, míg a meleg szobában forró bögrével a kezemben elmerengtem az életen…
„ Kedves David!
Sajnálom, mind azt, ami történt köztünk! Szeretnék bocsánatot kérni mindazért, amit tettem! De tudnod kell nem bánom az együtt töltött időt, viszont későn jöttem rá. Kiderült, hogy a szabadság azt jelenti, hiányzol. Bárcsak rájöttem volna, mim van, amikor még az enyém voltál, míg el nem vesztettelek.
Hiányzik a bőröd, az édes mosolyod, mely úgy boldoggá tett engem. Hiányoznak az esték, a közös nevetések, az együtt töltött idő minden perce, hiszen szerettük egymást. Sőt még most is szeretlek, minden nap visszamegyek decemberbe. A nyár szerelemmel kezdődött, ami hamar vágyakozással és álmokkal teli őszbe változott. Jól éreztük magunkat együtt, minden nap boldogság járt át, mikor megölelhettelek. Édes csókjaidat érzem ajkaimon, a hosszú beszélgetések megnyugtattak. Rózsákat adtál nekem, de én hagytam elszáradni őket. Mi romlott el olyan hirtelen, egyszer arra ébredtem már nem vagy velem. Sajnálom, nem tudtam mit veszíthetek veled. Ha vissza mehetnék az időben, mikor még szerelmesek voltunk, hidd el mindent másképp tennék.
A napokban találkoztunk, elcseverésztünk az időjárásról és a munkáról, elfoglaltabb vagy, mint valaha, megkérdeztem, hogy van a családod. Látom tartózkodó vagy és nem szeretnél beszélni, de megértem. Túl sok mindenen mentünk keresztül! Szívesen elmondtam volna, hogy hiányzol és hatalmasat tévedtem, de attól félek már túl késő.
Mostanában nem alszom…
Fenn maradok, hogy újból lejátsszam a pillanatot, amikor elhagytalak. Azt, amikor szülinapod volt és én nem hívtalak fel. A nyárra gondolok, a szép időkre, az anyósülésről néztem, ahogy nevetsz. Ősszel pedig ráébredtem, hogy szeretlek… S az, ahogy átöleltél azon a szeptember éjszakán, akkor láttál először sírni. Később azonban jöttek a hideg, sötét napok, s félelem költözött belém. Minden szerelmed nekem adtad, tőlem viszont csak búcsúszót kaptál. Lehet, hogy ez csak egy buta kívánság, lehet, hogy csak őrült álmodozás. De ha újra szerelmesek lennénk, mindent jól csinálnék…
Most itt állok a házad előtt, félre teszem a büszkeségem és bocsánatot kérek mindenért. Visszamennék az időben és megváltoztatnék mindent, de nem tehetem…
Szóval, ha zárva van az ajtód, megértem.
Attól tartok túl késő ehhez…
Késő, hogy visszatérjünk decemberbe…”[1]
[1] A levél szövege Taylor Swift – Back to december című dalából, a kép pedig a hozzá tartozó klipből származik