"Kiábrándít, hogy elhiszed, hogy elhiszem a mesédet. De a tiédnek most vége! Inkább megírom az enyémet…"
Összemosódott képek
hangom cseng a semmiben
meghalt sosem volt éltem
elmondanám neked csak neked
ki voltam egykoron előtted
de minek, hisz úgy is tudod
arcomról könnyeket te mosod
mostad, talán egykoron
perzselő csók nyomod
égette kipirult bőröm
bűvös, lázas éjszakák
egy percnyi édes öröm
ez volt a tegnap árnya
s mivé lett a holnap drága?
hangom cseng a semmiben
meghalt mostani énem.
A szívem egyetlen taktust ver,
a szavak rég elvesztek
kevés mit tőled kapok,
s temérdek sok mit adhatok.
bolondok vagyunk mindketten!
csak szaladunk az élet mezején,
elhaladunk egymás mellett. fékezés,
torpanás, egy apró fordulat. réveteg
lopott pillantás. Semmi más.
üresek a mondatok. Várakozás.
állunk némán, tehetetlenül.
egy félmosoly majd vége szakad.
törékeny fény csillog közöttünk
s mint e fény oly törékeny magam
lám itt van, száz szilagba zúzva szét
múlt, jelen s édes jövőkép…
Semmi és Minden:
közöttetek lebegek.
S nem értem mivé lett,
egykori gyermekded énem.
hol az a kislány aki
határozottan mondotta ki;
terrorista leszek!
hol van az aki vértizzadt
minden egyes nap az iskolapadban,
mert ő más, egyből megbélyegezték;
fogyatékos, hülye, buta, idióta
s a többi szót szívébe vésték,
ahelyett hogy diszlexia
hol van az a kamasz,
ki lázadt a rendszer ellen
és átkapcsolt páltói üzemmódba
középiskolát kijárva emelt magyart tett?
itt áll egy fiatal felnőtt hölgyemény
izgul, zavarodott s annyit kérdez még
azaz édes kisleány
vajon most büszke lenne rám?
a képek összefolytak
egyedül lebegek ottan
köztetek: Semmi és Minden.
elmondanék mindent
de megint félek
vérvörös ajkaim hallgatagok
elnyílik a szám, csendben maradok
fullaszt a kétely
szólnék, futnék… lefékezek,
megállok. toporgok egyhelyben
csillogó szemekkel rád meredek
hol van az a nyár? a beszélgetések?
kimondott mondatlan ígéretek?
mivé lett pille könnyű
közös édes álmunk…
ha tudtam volna szavaid hamisak
bókjaid, írásaid mind hazugak!
hová lett az akkori akarat?
“különleges történetet kettőnknek”
vágyom rád hangtalan, türelmesen
hagylak repülni szabad madárként
szívem lassan hasad belé…
most lepke vagyok fényednél
érzem szívesen kitörnék
engedd le a falakat
hadd öleljelek magamhoz végre
téged kérlek semmi mást
akkor érzem andalító mámorát
ott boldogan múlok el….