elmondanék mindent
de megint félek
vérvörös ajkaim hallgatagok
elnyílik a szám, csendben maradok
fullaszt a kétely
szólnék, futnék… lefékezek,
megállok. toporgok egyhelyben
csillogó szemekkel rád meredek
hol van az a nyár? a beszélgetések?
kimondott mondatlan ígéretek?
mivé lett pille könnyű
közös édes álmunk…
ha tudtam volna szavaid hamisak
bókjaid, írásaid mind hazugak!
hová lett az akkori akarat?
“különleges történetet kettőnknek”
vágyom rád hangtalan, türelmesen
hagylak repülni szabad madárként
szívem lassan hasad belé…
most lepke vagyok fényednél
érzem szívesen kitörnék
engedd le a falakat
hadd öleljelek magamhoz végre
téged kérlek semmi mást
akkor érzem andalító mámorát
ott boldogan múlok el….
"Kiábrándít, hogy elhiszed, hogy elhiszem a mesédet. De a tiédnek most vége! Inkább megírom az enyémet…"