álmatlan éjszakákon át merengtem
hogy miről? azt magam sem tudom
létezel-e még? vagy csak a szívem zakatol?
kat-tog-a-ke-rék-egy-re
s megnézem mi van alatta
úgy mint szerencsétlen Anna.
szétszakít a vonat,
s tudom nincs már Moszkva!
a komédiának vége, ez már dráma
üveges a tekintetem… hogy kerültem oda?
elmesélhetném neked, nektek
de ugyan mondd minek?
hiszen a szavak régen deficitesek…
zakatol egy érzés, s fújtat
bennem az indulat
kitörni kész vulkán,
most még csak hallgatás.
unom a szavaim, az életet
s nem értem mivé lett álomképem.
a hercegem halott vagy sose volt
a lova döglött volt mikor fogantatott…
minden elenyészett a sínek alatt
s most lehetnék József Attila
vagy Kosztolányi; mint aki a sínek közé esett,
mégis szívemhez Tolsztoj áll közel
ő tudta jól; a szerelem egy népbetegség
hiszen a szavak dadogva szólnak belőlünk…
