Esztelen némaság
Tik-tak… S az óra egyre csak jár.
Valami megváltozott bennem
lelkem törött, szilkánkok vagdossák…
Vajon mikor történt mindez?
Szeretem, de minden oda veszett
üldözőből üldözött lettem.
S végül azon kaptam magam
másnál találok vígaszt.
Menekülök egyre csak,
míg pezsgő vérem hajt!
Egy-két boltás s megállok,
visszanézek mit tettem akkor…
Mondd mivé lettem?
Hova tűnt egykori közös életünk?
Letagadhatnám, de minek!
Hisz úgy is tudod eltűnt…
Semmivé foszlott egy vágyálom
boldog jövő képe megtépázott,
cafatokban hullik ála már
s nem tudom mi vár ránk…
Hallod? Elcsendesült minden
az idő megállt egy percre!
De már késő, túlságosan messze vagy.
Sikolt a némaság, már nem kattog az óra.
A mi időnk lejárt abban a pillanatban
ahogy hagytál kilépni az ajtónkban
Már nem tér vissza mi köztünk volt rég,
elnyelte a múlt. Feleslegesen kérnél,
s hiába minden egyes édes szó.
Egyet mondhatok búcsúzóul: Sajnálom.