„Az álmok földjén járhattam éppen vagy talán a jövőben, még nem tudom melyik igazán…
A színész világ legnagyobb díját vehettem át, még hozzá az Oscart. Kezemben tartottam a férfialakot formáló arany szobrot, amikor mindent ellepett a sötétség. Az elragadta tőlem a nyereményem, távolról ördögi kacaj ijesztgetett. Ezt követően villámok csapódtak a földbe, így a feketeséget fény váltotta fel. Körbe tekintettem, de az üresség ölelt körül mindenhonnan. Egyedül éreztem magam, amitől elfogott a félelem egy cseppje.
– Ezt most miért kellett? – kérdezte egy sértett női hang.
– Nem azért vagyunk itt, hogy a halandót megfélemlítsd! – válaszolta az erőteljes férfi bariton.
– Pedig olyan jól szórakoztam – kacarászott, de a hangjában valami gonosz lappangott.
– Kik vagytok ti és hol vagyunk most? – kérdeztem értetlenkedve, hiszen a gyönyörű képzelgésemből furcsa rettenet keletkezett.
– Bocsánat a kései bemutatkozásért. A nevem – jelent meg előttem egy angyali arcú férfi barátságos mosollyal. Most csak álmodok és ő az én jövendőbeli férjem? Elfogadnám az egyszer biztos! Végig pásztáztam minden egyes apró részletét, tökéletes szálkás test, igéző kék szemek arany pettyekkel fűszerezve, vakító fehér fogsor. Minden tetszett benne, kivéve a hosszú szőke fürtjeit, amik a háta közepéig értek.
– Rá érsz a bemutatkozással, mindig is utáltam a papírformát – vágott közbe a lány teljes alakot öltve. Vörös ruhájából lángok csapódtak fel, mire reflexszerűen hátráltam egy lépést. Barna ombre stílusú szög egyenes haja keretezte foglalatba hosszúkás arcát. Vérvörös húsos ajkait most egy vékony vonallá húzta, barna szemeiben feneketlen űr tátongott.
– Kik vagytok ti? – kérdeztem újra még mindig összezavarodva.
– Nem az a lényeg, hogy mi kik vagyunk aranyom. Most te vagy a középpontban, ez lesz életed utolsó napja – közölte hatalmas vigyorral az arcán, mire hátrahőköltem.
– Ez valami vicc ugye? – kérdeztem fejemet rázva, mire hajam a szemembe lógott. Remegő ujjaimmal eltűrtem kósza tincset a fülem mögé.
– Nem az kedvesem, mai nappal véget ér az életed, de akkor újra találkozol velünk. Döntened kell! – magyarázta a másik nyugodt, de szomorú hangon.
– Dönteni, de mégis miben? – még jobban kattogott az agyam.
– Mi sem egyszerűbb! Választhatsz hova akarsz csatlakozni, hozzám – magára mutatott – vagy hozzájuk – majd a fiúra grimasszal az arcán.
– A kérdésedre a válasz, én az angyalok nevében jöttem – mondta a szőkeség hátából hófehér szárnyak álltak ki se perc alatt.
– Gondolom már rájöttél, de ha nem segítek – kacsintott a nőszemély – velem jöhetsz a pokolba démonnak – a szeme teljesen elfeketedett, majd újra régi lett.”
Kipattantak a szemeim ébresztő óra hangjára, fáradtan nyomtam ki a csipogó rémséget. Majd visszadőltem puha párnáim közé, minden reggel szükségem van 2 percre, míg teljesen magamhoz térek, rutinná vált az évek során.
– Csak egy álom volt – nyugtáztam magamban, hatalmas sóhaj hagyta el ajkaimat.
A mindennapi teendőim végeztével elégedetten néztem szembe tükörképemmel. Dús fekete hajam lófarokba kötöttöm össze, egy kis sminket tettem fel magamra, többet nem is lehetett. Az első ruhát vettem ki a szekrényből, ami a kezembe akadt. Szerencsére remek érzékem van eltalálni a kedvemhez és természetesen az időjáráshoz megfelelő darabokat. Így egy sötétkék cső topban és hozzá sort farmernadrágban illegettem magam, mellé az elmaradhatatlan magas sarkú fehér szandálom.
Kapun kiérve a sofőröm fogadott széles mosollyal az arcán, bólintottam köszönés képen és felvettem a fekete Versace napszemüvegem. Bill készségesen kinyitotta a limuzin hátsó ajtaját, gyorsan behuppantam a kényelmes bőrülésekre.
– Hové vihetem kisasszony? – kérdezte. Nagyon jól tudta a választ, de megszokásból teszi fel minden nap ugyan azt a mondatot.
– A stúdióba ha kérhetem – válaszoltam, majd megnyomtam egy gombot és az elválasztó fal emelkedett fel.
Ahogy őt kizárom a magánszférámból, úgy teszem ezt az összes hétköznapi emberrel is. Los Angeles milliomos negyede ugyan olyan unalmas egyfolytában, néha csak egy kis magányra vágyom a sok nyüzsgés helyett. De kit akarok becsapni? Számomra ez lehetetlen!
Cipőm sarka kopogott az aszfaltozott betonon, több statiszta rohangált fel-alá előttem, de tudomást se vettem róluk. Csak a cél lebegett boszorkány szemeim előtt. Nem, ez nem azt jelenti, hogy valami mágikus lény lennék, mint a Harry Potter sorozat karakterei. Hiszen ez csak mese és egyszerű képtelenség, mint az álmom is. Azt a fajta szem színt hívják így, amelyik több árnyalatból áll. Konkrétan az én íriszem alapja kék vagyis az volt 14 éves koromig, de mára már zöld, amellett található benne az előbb említett szín, aztán barna helyenként megbolondítva sárgával. Igen, lehet képtelenségnek tűnik, de ilyen az enyém!
Az irányt a kettes részleg felé vettem, mosolyt erőltetve az arcomra léptem be, minden fontos embernek oda köszöntem.
– Miss Vauldiz, milyen napja volt eddig? Ne aggódjon ma sem fog sokáig tartani a forgatás, önnek csak egy-két jelenete van, remélem így megfelel – ugrált körbe Paul a rendező, mint egy nyáladzó kutya. Félre ne értsen senki imádom az állatokat, de ez-az ember mindegyiket felül múlja pitizés terén. Kezemet feltettem ezzel csendre intve, semmi kedvem sincs vele társalogni, egy szó nélkül tovább álltam.
– Cir! – hallottam meg barátnőm hangját, aki két kézzel integetett, szívből vigyorogtam felé.
– Nat! – köszöntem megölelve őt, ebben a földi pokolban ő az egyetlen támaszom.
– Végre ide értél, már alig bírtam ezekkel – mutatott körbe az agyilag zokni bandára célozva.
– Nem csodálom! – nevettem fel, míg ő maga után húzott az öltözőmhöz. Natalie Greyson egy nagyon különleges lány, már iskolás korunk óta elválaszthatatlan barátnők vagyunk.
Ő folyton pörög, mint egy búgócsiga, hangos és néha őrült tud lenni. De imádnivaló, kedves, őszinte és mindent meg tudok beszélni vele, amellett, hogy nála jobb sminkest és stylistot alig találnék magamnak.
– Szóval a mai képkockákhoz ezt fogod viselni – adta a kezembe a „jelmezem”. Függönyök mögött átöltöztem, az eddigiek alapján valami förtelemre számítottam, de ez pozitív csalódást okozott. Görög stílusú hófehér nyakpántos ruha, derék tájékon egy aranyozott övvel.
– Mintha rád öntötték volna – sikkantott fel örömében Nat.
– Gyere, most megcsináljuk a hajadat és a sminked, közben beszámolhatsz nekem a tegnapi randidról azzal a félisten pasiddal – folytatta leültetve a külön bejáratú székembe.
– Milyen is lesz a hajam? – kérdeztem az ajkamat harapdálva, sosem szerettem, ha piszkálják. Igaz megbízom a barátnőmben, de a frizurám szent és sérthetetlen számomra!
– Jaj ne aggódj annyira, megkaptam az utasításokat és a lehető legfinomabban fogom kínozni – nevetett fel nyugtatgatva.
– De, ha nem! – emeltem fel a mutató ujjamat fenyegetőzve – Remélem tudod mi lesz a következménye – tettem hozzá a tükörből kék szemeibe nézve. Mire ő csak legyintett megrázva festett szőke tincseit, már nem is emlékszem az eredeti hajszínére, annyiszor váltogatta az évek során.
– Ha te nem mesélsz, akkor kezdem én, hátha így nem figyelsz erre – kezei közé vette a copfom kihúzva belőle a gumit. Hallottam, amit mondott, de nem fogtam fel igazán, egyik fülemen be a másikon ki, semmi sem maradt meg. Tükrön keresztül felnéztem rá, de mintha egy némafilmet láttam volna, mozgott a szája hangok nélkül. Kerekded arca megnyúlt, haja bebarnult, mögötte lángnyelvek csaptak fel, körmei kétszeresükre nőttek. Hamar rá döbbentem nem szimpla műköröm az, hanem valódi, amelyek vérben tocsogtak, szemei sötétebbek lettek, mint egy fekete lyuk!
– Szia drágám! Válassz minket és részese lehetsz egy ilyen pokoli jó bulinak! – ujjongott örömében – Valami isteni íze van a kis barátnéd vérének – közölte, majd felvágta az erét és mohó kortyokkal itta. – Ne aggódj te is élvezni fogod és örömmel ontod ki a szerencsétlen emberek életét – kacsintott egyet, majd eltűnt a képből.
– Rilla mi a baj? Reszketsz a félelemtől, mi ütött beléd? – kérdezte Greyson aggódó pillantásokkal.
– Mi? – kérdeztem bárgyún, majd erőt vettem magamon.
– Talán csak egy múló rosszullét – vonta meg a vállát, mire én egyetértően bólogattam.
– Annyira irigyellek, hogy vele jársz! Neked mindig a legjobb pasik jutnak – panaszkodott Nat a barátomra célozva. Igen tényleg szerencsésnek mondhatom magam, amiért a sztárvilág legfelkapottabb férfija az enyém.
– Igen, Andrew tényleg tökéletes! – válaszoltam róla ábrándozva. Magas, szikár, dús fekte hajjal, gyönyörű zöld szemekkel, szexi kinézettel és elbűvölő mosollyal. A stílusa ezzel szemben néha nagyon kiakaszt, de kedvelem, sőt talán szeretem is, ezért mindent eltűrök. Közre játszik az egészben az is, hogy a rendezők így akarták, meg persze mi vagyunk Hollywood álompárja és ennek meg kell felelnünk bármi áron. Szóval a szerelem kicsit másképp szerepel az én szótáramban, mint bármelyik másik embernél.
– Álljunk csak meg egy percre! – megforgatott a székben, hogy szembe legyek, a sminkes arcomat fürkészte – Ki az-az Andrew és én miért nem tudok róla? – kérdezte, kezdtem összezavarodni.
– Tudod a színésztársam és a barátom. Most mit magyarázkodok, hiszen te is ismered! – felkeltem a székből és mellkasom előtt keresztbe raktam a kezeimet.
– Édesem te nagyon beverhetted a fejedet! – tenyerét a homlokomra helyezte hátha lázas vagyok – A másik főszereplőt Michaelnek hívják, nem ismerek semmiféle Andrewt! – hirtelen tátva maradt a szám, nem tudtam leplezni meglepettségemet.
– Ezt majd később megbeszéljük, mos mennem kell – intettem neki, műmosollyal az arcomon elfoglaltam a helyem a háttér között.
– Kamera forog 3-2-1 és felvétel! – mondák, majd a csattanást hallottam, minden elkezdődött.
– Wendy kérlek várj meg! – szólalt meg a hátam mögül egy férfi.
– Mégis ki vagy te? – kérdeztem a betanult szöveg alapján.
– Már találkoztunk az álmaidban. De erre nincs időnk veszélyben vagy – mondta, majd magához húzott.
– Az lehetetlen – suttogtam kétségbeesetten, ahogy előírták.
– A nap végén választanod kell, jól dönts! A mennyben mindenki szeretettel vár téged – mondta, hogy csak én halljam.
– Felvétel leáll! – kiáltottam el magam, eltávolodtam az álmomból ismert férfitől.
– Mi a baj kedvesem? – kérdezte a producer, leállítva a stábot.
– Semmi csak időre van szükségem, most elmegyek! – közöltem a tényeket, majd elsiettem a táskámért.
– Cir! Mi ütött beléd? – kérdezte Nat utánam rohanva.
– Ne aggódj, nincs komoly bajom. Most megyek később felhívlak – puszit nyomtam az arcára és ott hagytam mindent.
Sosem voltam még ennyire zaklatott, miért látok víziókat egyfolytában? Kik ezek? Mit akarnak még tőlem? Nem ez lesz életem utolsó napja, ez csak egy ízetlen tréfa nem több. Gondolataimba révedve járkáltam az utcákat, majd úgy határoztam iszom egy kávét, ezért a legközelebbi Starbucks-hoz siettem. Az utolsó emlékképem egy autó volt, ami hatalmas fékezéssel ütközött belém. Az összes kocsiból dudaszó hangzott el, a szélvédőn gurultam felfelé iszonyatos fájdalmak közepette, amikor minden elsötétül előttem.
„ – Azt hiszem nem így tervezted a mai napodat kislány! De hadd osszam meg veled a jó hírt. Végre halott vagy! – jelent meg a kínzóm.
– Sarafin fogd be a démoni képedet! – förmedt rá a férfi.
– Michael te is tudod, hogy igazam van. Most már vége van, hiszen halott és választania kell – magyarázta vigyorogva Sarafin. Érdekes név ez egy lánynak, bár Michael ismerős valahonnan.
– Mit válaszolsz, hol töltöd a hátralevő életed napjait? – kérdezte az angyal türelmesen.
– Időt kérek, időre van szükségem! – hebegtem rémülten – Hiszen ti hajszoltatok idáig! – tettem hozzá mérgesen.
– Nehogy ránk kend az egészet! – háborodott fel a dámon.
– Sajnálom, ha megijesztettünk, de ez a kötelességünk – magyarázkodott a szárnyas pacák.
– Azt ígértétek kapok egy napot az egészre! – rettegtem, nem tudtam mi a jó és mi a rossz.
– Oké megkapod! De ha az óra elüti az éjfélt már nincs vissza út és nincs menekvés! – ajánlották fel, mire kapva kaptam a lehetőségen.”
Minden elhomályosodott előttem, puha érzés ölelt körül mindenhol. Kinyitottam a szemem, a rémálom ellenére üdén és frissen keltem fel.
– Csak egy álom volt! – nyugtáztam magamban, majd kipattantam a pihe-puha ágyikómból. A tükör előtt álltam, amikor megváltozott a kép és egy nő jelent meg.
– Nem álom volt, a nap végén döntened kell! Figyelmeztetlek, ha meghalsz éjfél előtt nincs visszatérési lehetőséged – mondta a démon.
– Basszus, ezt nem hiszem el! – mérgelődtem, majd előkutattam telefonom és Nataliet hívtam.
– Szia Rilla! Már régen itt kellene lenned!
– Nat most hagyd ezt! Add a telefont a barátomnak – direkt nem neveztem nevén a férfit. Ha a sejtésem be igazolódik, akkor nagyon nagy slamasztikába kerültem.
– Cirilla már nincs több esélyed, a szakadék szélén táncolsz és a mélyben a halál vár tárt karokkal – közölte Michael lágy hangon, amitől borsódzik a hátam.
– Kérlek mondd meg a rendezőnek, hogy ma nem megyek be, nem érzem jól magam – kérleltem őt, mire egy jó után megszakítottam a vonalat.
Pár perccel később elfedve a kilétem indulásra készen csuktam be a bejárati ajtómat, amikor megcsörrent a mobilom.
– Hallo itt Cirilla – vettem fel a zöld gomb megnyomásával.
– Miss Vauldis mi történt? Jól van? Ugye nem fog állni a forgatás hetekig? – kérdezte sipítozva Paul.
– Ne aggódj Paul minden rendben van. Holnapra jobban leszek – hazudtam, mikor tisztában voltam az igazsággal.
– Akkor találkozunk holnap. Jobbulást drágám! – köszönt el, már nem bírtam tovább a nyáladzását kinyomtam a telefonom. Abban a pillanatban a kártyát is eltávolítottam, nem volt szükségem még több zavaró hívásra.
– Hová vigyem kisasszony? – kérdezte Bill szívéjes fogadtatással.
– Köszönöm, de ma inkább sétálok – válaszoltam, majd intettem neki köszönés képen.
A központba mentem, napszemüveggel és egy fehér selyemsállal takargattam valódi kilétem. A getto negyedtől nem messze találtam egy kis kávéházat, ami a Maid Latte névre hallgatott. Az ajtót kinyitva csengő jelezte az új vendéget azaz engem. Egy sármos inas ruhás férfi sietett mellém meghajolva előttem.
– Jó napot kisasszony. Kérem fáradjon egy üres asztalhoz – mutatott a hely felé vakító msoly kíséretében, amitől egy hétköznapi lány menten elájulna.
– Köszönöm – válaszoltam halkan, nehogy bárki is lebuktasson.
– Esetleg adhatok önnek egy pohár vizet? – kérdezte betolva alattam a széket, mire megráztam a fejem. Az itallapon mindenféle különlegességek sorakoztak, egyikkel sem tudtam betelni, csak olvastam egyfolytában. Újra döntésképtelenné váltam, az ujjaimat dobogtattam az asztalon miközben a lábamat keresztbe tettem egymáson.
– Választott már hölgyem? – kérdezte a fiú azzal a tenyérbe mászó vigyorral.
– Mit ajánlana ön? – kérdeztem vissza, miközben a sálammal játszottam.
– Mi is lenne a legjobb – tanakodott engem kémlelve – talán ha ezt levennéd – lekapta rólam a szemüvegem.
– Hé, mit képzelsz magadról? – vettem vissza a szemellenzőt.
– Így már mindjárt más! – csillogó szemei ragyogtak örömében – Egy latte cappucino csipetnyi mentával – írta fel a cetlijére – csak, hogy ne legyél ilyen morcos – kacsintott és ott hagyott, míg én megpukkadtam a méregtől.
– Parancsolj! – tette le elém az italt, de a fekete-fehér munkaruhát lecserélte.
– Hol marad a pingvin jelmez? – kérdeztem töviről-hegyire végignézve rajta. Barna bőrdzseki kezében, fekete felső feszült kidolgozott testén, fölötte egy egyszerű kockás ing, sötét farmernadrág és Dr. Martens bakancs tökéletes kombinációját figyelhettem meg rajta, ami minden szemnek tetszetős.
– Sajnálom, de mára lejárt a munkaidőm – helyezkedett el az előttem lévő széken.
– Akkor mit keresel még mindig itt? – kérdeztem értetlenkedve, bár sejtettem az okát.
– Egy ilyen szépség mit keres itt egyedül? – kérdezett vissza kezeit az asztalon összekulcsolta, reflexből elhúztam a sajátom.
– Te nem tudod ki vagyok? – néztem rá meglepődötten.
– Még nem, de szívesen megismernélek közelebbről – vigyorgott ezerrel, le sem leplezve szándékait, bármilyen furcsa, de tetszett a stílusa.
– Cirilla Vauldiz név sem ismerős? – nem hiszem el, hogy nem ismeri a nevemet sem, egy ilyen hírességet, mint én.
– Várj hadd gondolkozzak… Nem egyáltalán nem! – vonta meg a vállát, majd engem kémlelt – Szóval a neved Cirilla? – bólintottam lehajtott fejjel, pohárban lévő szívószállal játszottam
– Érdekes még sosem hallottam – gondolkozott hangosan, jég kék tekintete sütötte a bőröm.
– Megtudhatom téged hogy hívnak? – kérdeztem felnézve rá, szemeink összekapcsolódtak.
Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem és örömöm telt abban, hogy nézhetem fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.
– Dean Smith – válaszolta percek elteltével.
– Örülök a találkozásnak Dean – mosolyogtam rá.
– Én is cica – vonzott és taszított egyszerre, mégis a kíváncsiság nem hagyott nyugodni.
– Az italod a ház ajándéka – szólalt meg a cappiconora bökve a fejével.
– Köszönöm! – szeppentem meg, majd pír borította be az arcom nagy részét.
Órákon keresztül beszélgettünk, együtt nevettünk, egymást piszkáltuk. Ilyen érzés lehet szerelmesnek lenni, talán ezt hívják úgy? Az biztos, hogy nagyon régen éreztem magam ilyen jól, végre saját magamat adhattam elvárások és kötelezettségek nélkül. Újra önmagam vagyok, amióta itt vagyok vele az életem megint átlagos és hétköznapi.
– Lassan mennem kell – kezdtem el helyezkedni a székben.
– Meghívhatlak egy vacsorára? – kérdezte egyszerűen, az agyam azt súgta Cirilla ne tedd! míg a szívem az ellenkezőjét mondta.
– Igen, szívesen elfogadom! – vigyorogtam őszintén. Az este ugyan olyan jól telt, mint a nap többi része, majd elfogott egy szűnni nem akaró érzés.
Miért most találkoztam vele? A sors próbára tesz engem? Miért kell ma meghalnom? Úgy éreztem az élet igazságtalan! Még mennyi időm lehetne vele? Talán egy egész élet?
– Cica mi a gáz? – kérdezte Dean, mikor már hosszú ideje bambultam magam elé.
– Semmi csak elbambultam – válaszoltam a kis hazugsággal.
– Tudom, hogy jól nézek ki, de ennyire? – kérdezte csábos mosollyal a képén.
– Csak szeretnéd – nevettem el magam, fejemet rázva.
– Tisztában vagyok a képességeimmel – kacsintott rám, majd közelebb hajolt, én is így tettem, amíg össze nem értek ajkaink.
– Nem megyünk el hozzám? – mondtam szája közé el nem engedve őt.
Ez az utolsó napom, azt hiszem ma mindent megteszek, amit csak akarok. Miért ne hívhatnám fel őt a lakásomba? Miért ne vihetne fel a mennyekbe egy ilyen férfi?
– Menjünk – már a kocsiban egymásnak estünk.
Az előszobában ledobtuk cipőinket, kabátokat, míg a lépcsőn cafatokban hevert a felsőm és a pólója. A hálószobába érve már semmi sem választott el minket egymástól, az ágyra lökött és csókok millióival jutalmazott a testem minden egyes részén. A vágy teljesen rabul ejtett minket, most már nem engedett el. Lehet, hogy csak ma találkoztunk először, de akkor miért érzem úgy, hogy évek óta ismerem? Minden ilyen gondolatom szertefoszlott csak a forró bőrét éreztem magamon, szikrákkal telt meg a levegő közöttünk. Tekintetünk egybe fonódott, szavak nélkül is tökéletesen értettük egymást. Csípőmet megemeltem, hozzá dörgölőztem, mire szemeiben egy titokzatos fény csillant szája féloldalas mosolyra húzódott. Keményen belém döfött először lassan mozgott, majd gyorsabb tempóra váltott, kíméletlenül mozgott bennem. Kezein támaszkodott, amik mellettem helyezkedtek el, egyik lábamat felemelte, hogy könnyebben hozzám férhessen. Fejemet hátra feszítettem, míg szemhéjam le-lecsukódott, nehezen tartottam nyitva. Körmeimet a hátába vájtam, mire kéjes nyögés hagyta el a száját. Egy kezével összefogta a két csuklómat és a hátam mögé feszítette, másikkal a hajamba túrt majd finoman megtépte. Erőteljes nyögés szakadt fel belőlem, mire ő morogva a hasamra fordított, fejemet a párnába nyomva diktálta az ütemet. Mikor megunta ezt a pozíciót megfordított és az ölébe húzott, az ujjai verítékes hátamat simogatták, míg az én csípőm megállíthatatlanul mozgott előre-hátra. Csókjaitól új erőre kaptam minduntalan, nyelve perzselte a szám minden zugát, szenvedélytől fűtötten pusziltam végig az állától egészen a kulcscsontjáig. Az ágyon fekve már többször elértem a mennyországot, mire ő először elment bennem, melegség ölelt körbe belülről. Legurult rólam, lihegve kapkodtunk levegő után, majd 20 perccel később újra egymásnak estünk, kipróbálva a kámaszutrában szereplő összes pózt, sőt lehet újakat is alkottunk. Órákon át élveztük egymás társaságát, mikor nem bírtuk tovább legördültem róla és magához húzott, így feküdtünk szorosan egymás mellett megadva magunkat a kimerültségnek és a fáradságnak. Fél 12 kor megébredtem, fojtogatott a halál kegyetlen éles karmaival, könnyes szemekkel meredtem alvó férfira.
– Sajnálom – mondtam, majd adtam egy utolsó csókot.
Felültem az ágyban, mintha a testem önálló életet élne engedelmesség nélkül, elindultam a fürdőbe. Nem az nem lehet, hogy ilyen hamar vége legyen! Az lehetetlen, még annyi tervem volt és annyi mindent meg szerettem volna tenni az életben. Végre szerelmes lettem és vele akartam leélni az életem! Szerettem volna megházasodni, gyerekeket nemzeni és boldogan ücsörögni egy verandán csúnya ráncos nénikeként megöregedve. Annyi minden vár még rám, nem érhet véget itt az életem ilyen fiatalon! Még csak 25 éves vagyok, olyan keveset élhettem. Nem, nem fogadom el ezt! Még élni akarok Deannel egy boldog, nyugodt életet, ahol nincsenek kattogó vakus fényképezőgépek és kamerák! Minden elsötétül előttem, megjelentek ők ketten a fényben, Michael az angyal és Sarafin a démon.
– Itt a vége Cirilla Vauldis! – közölte diadal ittas vigyorral a képén – Akarod tudni hogyan haltál meg? – kérdezte vihogások között.
– Kit választasz kedves? – tette fel a kérdést a férfi, mire rettegés lett úrrá rajtam. Nem tudok dönteni ilyen gyorsan, képtelenség! Könnyfátyolon keresztül felpillantottam rájuk, kettőjük között ott állt egy harmadik személy.
– Dean! Te mit keresel itt? – kérdeztem letörölve az arcomon folyó sós lét.
– Ilyen az élet bébi – válaszolta azzal a tipikus vállrándításával meg egy csábos mosollyal, amitől még mindig elállt a lélegzetem és a gyomrom görcsbe rándult.
Már nem érdekelt hova kerülök, amikor megláttam magam előtt őt. Csak rá tudtam gondolni, csak őt láttam magam előtt! Rá döbbentem ott a helyem, ahová ő tartozik más nem érdekelt többé. Akárhol is legyek egy a fontos, csak vele, a többi már nem számít…
VÉGE
