Mindenkit kérek, hogy most vegye komolyan a figyelmeztetést! +18-as tartalmú a novella!!
Kellemes, hűvös idő lévén számtalan ember sétálgatott a földes úton, az északiak megszokták a nagy fagyokat, így ez nem ártott nekik, a város felé tartottak. Egy lovaskocsi robogott el mellettük a jellegzetes címerrel. Egyetlen pillantás elég volt hozzá, hogy tudják a királyi család egyik tagja érkezett haza. A száguldozó díszes szekeret egy öt fős felfegyverzett csoport követte, fekete páncélzatuk árulkodott róla, hogy az elit osztag mostantól a városban tartózkodik. A nem rég keletkezett csendet egy fülsiketítő nyerítés törte meg, a jeges tájban elveszett a hófehér egyszarvú, kinek patái alatt remegett a föld. Lovasa éppen olyan egyenruhát viselt, mint a zsoldosok, de az ő öltözékén fehérrel hímezték ki a jellegzetes holló címert. A különleges ló láttán mindenki menekülőre fogta, a legtöbbjük csak legendákat hallott a lényről, de nem hittek a létezésében. A királyi kastély a város északi részén helyezkedett el, jobban mondva annak szomszédságában, a hegyen. A hátas és lovasa könnyen vették a meredek akadályokat, a kiálló hatalmas köveken ugratgattak felfelé. A fa kapu csak az ő érkezésükre várt, miután beért,á egyből felhúzták, ezzel a vár falai közé zárva annak sötét titkait. Az istállóban leszállva egyből egy különálló karámba vezette paripáját, mélyen ébenfekete szemeibe nézett, ami örvényként szippantotta magába, mintha egyek lennének ők ketten, majd magára hagyta az állatot. Sisakjától megszabadulva megrázta fejét, mire sötét, hosszú haja a hátára omlott, ezzel eltakarva hegyes füleit.
– Hercegnő, a fogolyt előkészítettük önnek – sietett elé az egyik katona, majd tiszteletteljesen meghajolt és ott hagyta a fiatal nőt. Senki sem mert vele sokáig egy légtérben maradni, hiszen a várban gyorsan terjednek a pletykák a fattyú különleges hobbijáról. Aingeal telt ajkait egyetlen apró sóhaj hagyta el, miközben a szobája felé vette az irányt. Már a kilincset markolták ujjai, mikor meggondolta magát. Más tervei vannak éjszakára, ha az informátorai jól tájékoztatták, – márpedig mindig így történt – akkor az ajtó mögötti férfi többet is nyújthat egy megszokott kegyetlen játéknál. A mellett lévő szobába nyitott be, ahol a szobalánya lakott. Segítséget kért tőle az átöltözéshez, majd parancsba adta neki, hogy az éjszakát a cselédek részlegében töltse. Egyetlen hang nélkül távozott a szobából a királyi vér. Egy fekete alsó szoknyán és fűzőn kívül mást nem viselt, határozottan nyitott be a meleg, kivilágított szobába, az ablakon keresztül még látta a lemenő nap utolsó sugarait, mi véressé varázsolta a hófödte tájat. Gyilkos vigyor terült szét arcán, miközben felmérte a szoba állapotát. Az ággyal szemben helyezkedett el a kínzópad, ami ritkán állt üresen. Egy jól megtermett barbár volt kiláncolva a végtagjainál fogva, a nő egyből alsó ajkába harapott a látványtól. Az informátor most sem tévedett, itta magába az erős testet, szőke hajkoronát és a dacos, haragtól csillogó kék szempárt. Gondolatban már egy tucat formában elképzelte mit fog csinálni az előtte lévővel. Aki arra vetemedett, hogy megkísérelje kioltani az életét azért, mert ő egy félelf, így jogtalanok a címei, rangja és helye a királyi családban. Legalábbis sokan ezt gondolták, de azt nem tudhatták, hogy a nő nap mint nap harcolt mindazért, amivel most rendelkezik.
– Van egy olyan sejtésem, hogy ezt nem így tervezted. De hidd el, a tettedért cserébe nagyon fájdalmas bosszút állok! – csicsergi mézédes hangon az angyalarcú démon, miközben kulcsra zárja az ajtót. Az asztalon lévő tőrt magához véve két lépéssel átszelte a kettejük közötti távolságot. Határozott mozdulattal ketté vágta rajta a ruhát ezzel felsértve a bőrt mellkasán. A ruha cafatjai földre hulltak, míg a nő tovább nézegette a megmunkált testet, amin végig folyik a vér, a tőr végét megnyalja, ezáltal megízlelve a barbár vérét. A férfi szemeibe néz, amiből egy cseppnyi undort olvas ki, mire a hercegnő kacag, szemei vágytól csillognak. Gyilkolási vágytól. Azt akarja, hogy a férfi szenvedjen, élje át azt, amit neki kellett, vergődjön a láncok, Aingeal kezeitől és könyörögjön, hogy hagyja abba végre. Bárhogyan is fogja megkínozni tudja az övé a férfi és mindent megtehet vele, amit elbír beteg fantáziája. Ujjaival megragadja az állánál fogva, felágaskodik és keményen megcsókolja. Oldalán finoman végig futtatja ujjait, amitől a férfi megremeg, a nő arcán átfut egy gondolat, ördögi vigyorra húzódik szája, méregszín szeméből megfogalmazhatatlan kegyetlenség olvasható ki, fegyverét a csizmája szárába rejti. A láncra vert kezeitől indul ki, végig húzza rajta ujjait, kulcscsontjáig, majd lefelé megy az oldala menten, ahol már csiklandozza. A tőrt előkapva levágja róla a nadrágját is, így már elé tárul teljes ádámkosztümös férfiasságában, szemeit legelteti rajta, akár egy vadász, aki a zsákmányában gyönyörködik. Bal kezével markolja a kést, amit közel tart a férfi oldalához, míg szabad kezével tovább csiklandozza, előbb az oldalán, majd a lábánál folytatja. Ahogy mozgolódik a tőr pengéje hozzá ér testéhez. Több kisebb-nagyobb, helyenként mélyebb vágások tarkítják az oldalát, miközben a nő egy pillanatra sem áll meg. Egy idő után kezet cserél, aminek köszönhetően mindkét oldalon keletkeznek sebek a férfin, aki néha fel-felszisszent, máskor káromkodik, de még büszke így nem mondd semmit. Aingeal újra az övére tapasztja ajkait, követelőző, még többet akar belőle, végig nyalja a véres oldalát, miközben apró csókokkal hinti körbe a felsőtestét egészen az ágyékáig. Ott megáll, felnéz egy pillanatra majd meg tovább a lábait csiklandozza újra. A talpán folytatja, mire a merénylő elkezd még jobban vergődni, hangosan felnevet, de nem tarthat sokáig az öröme, hiszen vékony vágást érez a combján előbb az egyiken, majd a másikon is. A tőrt elhajítja, mire az a helyén, az asztalban köt ki, anélkül akarja folytatni a kínzást. Órákon át minden egyes pontján csiklandozza, míg a barbár kérlelni nem kezdi, akkor a lánchoz nyúl, mire az áldozat azt hiszi végért a kínzása. De nagyobbat nem is csalódhatott volna, a láncok fal felőli részét csatolta csak ki, így már tud mozogni egy keveset. Ezt kihasználva a hercegnő az ágy húzza, majd hanyatt dönt, hogy az elterüljön rajta, ő pedig fölé ül egy szál, falatnyi bugyogóban. Az ágy keretéhez erősíti a láncokat, majd folytatja az eddigi tevékenységét azzal a különbséggel, hogy most a lábaival takarja a férfi arcát, majd belenyomja azokat. Végig csiklandozza a talpától kezdve egészen a nyakáig, miközben néha ujjait finoman végig futtatja különböző részein. Belső combjánál elidőzik, kisebb köröket rajzolgat rá, ágyékát is végig simítja, mellkasát végig karmolja húsig hatolóan, nyakát puszilgatja édesdeden, majd megtalálja a száját. Hajába kapaszkodik, azt tépi, miközben végleg megszabadul a fehérneműjétől is. Alsó ajkába harap, megnyalja majd finoman csókolja, miközben kezével az oldalát csiklandozza, majd lejjebb vándorolnak ujjai. Még csiklandozza és simogatja végül beleül égnek meredő,.kemény férfiasságába, egyszerre nyögnek fel. Az eddigi tevékenységét nem hagyja abba, ütemesen lovagol rajta, miközben csiklandozza, a férfi meg-megugrik alatta, mire kéjes nyögés hagyja el ajkait.
Pár óra erejéig eggyé válnak, mintha mindig is összetartoztak volna. Ketten együtt ők a mindenség és a semmi, ellentétek sokasága, totális őskáosz. Nem számít más, ezekben a mámoros órákban. Ők egymáséi.
